Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Üdvözlet Felsőgalla nem hivatalos weblapján! 

Ez az oldal magánember készítette gyűjtemény Felsőgalla csodáiról és kincseiről. Sok szeretettel és némi elfogultsággal készült - a teljesség igénye nélkül, ám a hitelesség igényével.

Felsőgalla Komárom-Esztergom megye székhelyének, Tatabányának a városrésze, egyben elődtelepülése. Sváb gyökerű falusias jellegét ma is őrzi. Itt hiába keresünk tízemeleteseket, lakóparkot, plázát, szállodát, aluljárót, repteret, űrállomást, de még csak egy valamire való körforgalmat is.  kezdolap_jo.jpgEhelyett szép számmal szegélyezik tradicionális parasztházikók mind a falut átszelő Szent István utat, mind pedig a kisebb, dimbes-dombos utcácskákat. Többnyire gondozott porták, muskátlis ablakok köszöntik az erre látogatót. Itt-ott még ma is tartanak lovakat, galambokat – kutya vagy macska pedig szinte mindenütt akad. A templommal átellenben nyilvános kút várja a szomjazókat.

A tősgyökeres felsőiek többnyire név szerint ismerik egymást, az utcán szembejövőre pedig ismeretlenül is ráköszönnek. Az év legkiemelkedőbb rendezvényére, a hagyományőrző szüreti felvonulásra a falu apraja-nagyja az utcára gyűlik, hogy a nemzetiségi óvoda és iskola dirndliruhás apróságait és a kultúrcsoportokat végigkísérjék.

Mindez csodálatos adottságú környezetben, a Vértes és a Gerecse ölelésében található. A Kálvária-hegy kis kápolnája mellől vagy a Bódis-hegy fenyvesei közül csodálatos panoráma nyílik a városrészre, a rajta átkígyózó1-es számú főútra, s annak túloldalán fénylő kis tóra, a Kékire.

Ám ez még mind csupán szerény ízelítő mindabból, ami miatt szeretni lehet Felsőgallát. A menüpontok között böngészve sok-sok ellenérvet találhatunk arra a közhelyre, hogy „itt nincs semmi”. Egy-két kattintás után mindenki meggyőződhet róla, hogy valójában mennyi de mennyi érték van Felsőgallán.

©R. Csáki Eszter 

A weblapot szerkesztette, a szövegeket írta és a fotókat készítette:
Radicsné Csáki Eszter (tigrisszem kukac upcmail pont hu).
Az írásokra és fotókra a szerzői jogok vonatkoznak, bármilyen formában felhasználni azokat csak a szerző engedélyével lehet.